Túrós-medvehagymás csirke hajdinával
2015. április 10. írta: Kovács Barbi

Túrós-medvehagymás csirke hajdinával

Jó reggelt!

Na akkor lássuk a mai ebédemet. :)

Csirke igenis tud sokoldalú lenni, szegényt néha alaptalanul vádolják azzal, hogy unalmas. Nagyon megörültem, hogy a medvehagyma milyen jó áron van a Lidl-ben, úgyhogy rögtön le is csaptam rá! A medvehagyma jó barátságban áll a túróval, a túró pedig a diétával, úgyhogy tökéletes alapanyagok egy tökéletes ebédhez. 

Hozzávalók:

- 700 g csirkemellfilé (fűszerek ízlés szerint, én ezeket használom: só, bors, oregánó)

- extra szűz olívaolaj vagy szőlőmagolaj (Szőlőmagolajat használtam, mert kiemeli az ízeket, és nagyon egészséges, én imádom.)

- 3 szál friss medvehagyma (nyami)

- zsírszegény túró (Ízlés szerint, de én 500 g-ból használtam el a felét kb. hozzá)

- kis csomag tökmag negyede, egy csomag  100 g (De lehet napraforgómag is, persze natúr, ezt ne felejtsük el!)

- light mozzarella (Tegyünk a tetejére néhány vékony szeletet, nem kell sokat.)

- natúr joghurt (Nagy dobozosnak a fele)

Köretnek: hajdina, de erről majd kicsit később!

Sütés ideje: kb. 8 perc a serpenyőben közepes lángon, 20 perc a sütőben 180 fokon

Elkészítés:

Fogjuk a csirkét és apró kockákra vágjuk, majd befűszerezzük. Addig kevés szőlőmagolajat a serpenyőben felhevítünk. (Időközben érdemes felmelegíteni a sütőt is.) Nagyobb tálban elkeverjük a túrót, natúr joghurtot, tökmagot, na meg persze a jól felaprított medvehagymát (Enyhén ezt is besózhatjuk.). A csirkét kicsit megsütjük, hogy legyen egy pici kérge, de ne pirítsuk meg nagyon, nehogy kiszáradjon. Ha kész a csirke akkor beleöntjük az előtte elkészített túrós masszába és összekeverjük. A megsült csirkének lesz egy kis leve, ami a szőlőmagolajjal nagyon finom és ez találkozik a masszánkkal, ami tökéletes kombináció. :) Szétterítjük egy hőálló tálba az egészet, a tetejére ráteszünk pár szelet mozzarellát, és mehet is a sütőbe. 20 perc után kész is, az illata pedig nagyon jó!

Köret:

Hajdinát én is mostanság fedeztem fel, de szerintem jobb mint a barna rizs. Állagra számomra mindenképp, ízre pedig fűszerezés kérdése az egész. Ugyanúgy meg kell főzni sós vízben 25-30 percig, csak annyi a különbség, hogy teljesen magába szívja a vizet, így 1 rész hajdinához két rész víz menjen, tehát mindig dupla adag kell a vízből. Köretként természetesen megfelel a barna rizs is, de mindenképp próbáld majd ki a hajdinát. Tipp: a hajdinát majoránnával, és sóval érdemes fűszerezni.

 Még valami: Lassan Lidl reklám leszek, de ha régóta gondolkozol azon, hogy kipróbálod a kókuszvajat, most szerintem érdemes beruháznod rá, mert most jó áron van és 1 kg-os kiszerelésben kapható. Következő receptemben használni is fogom, ugyanis granolát fogok készíteni. Tudod mi a granola? Nemsokára megmutatom. :)

Barbi*

A bejegyzés trackback címe:

https://iamfine.blog.hu/api/trackback/id/tr207351786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása